Lakásbővítési hitel

Mi számít lakásbővítésnek hitelezési szempontból?

  1. olyan, hatóságilag engedélyezett építési művelet, amiről az illetékes építésügyi hatóság érvényes építési engedélyt bocsátott ki, és az engedély jogerőre emelkedett, valamint
  2. az építési munka eredményeként legalább egy új, minimum 12 négyzetmétert meghaladó (hasznos alapterületű) szoba kialakításra kerül, valamint
  3. az épület bruttó alapterülete növekedik.

A fentiekben meghatározott feltételeknek együttesen kell teljesülniük ahhoz, hogy bővítési céllal lakáshitelt igényelhessen. A lakásbővítéshez tehát az kevés, hogy hozzáépít egy műhelyt vagy garázst a házhoz, mert nem alakít ki új lakószobát. Kevés az is, hogy ha beépíti a tetőteret, mert nem nő az épület bruttó alapterülete stb.

Nagyon fontos tisztában lennie azzal, hogy a teljes lakásbővítési hitelt csak akkor kaphatja meg, ha a bővített épület megkapta a jogerős használatbavételi engedélyét. Ez azt is jelenti, hogy a lakásbővítési hitelnek kifejezetten az a célja, hogy eljuttassa Önt a bővítés befejezéséig.

Mit kell tudnia a lakásbővítési hitelről?

  1. A lakásbővítési hitel a lakáshitelek közé tartozik, így kondícióit tekintve azonos pl. egy lakásvásárlási hitel kondícióival.
  2. Létezik piaci és támogatott lakásbővítési hitel is. Bár a legtöbb bank egy szabad felhasználású hitellel kínálja meg, ha ebben a témakörben érdeklődik egy fiókban, ezt mégsem ajánljuk Önnek, mivel a két hiteltípus között árazásban jelentős különbségek vannak.
  3. Ezen felül az sem mindegy, hogy az ingatlana jelenlegi értéke alapján biztosítja a lakásbővítésre szánt lakáshitelt a bank (ami annál fontosabb szempont, minél kisebb értékű a jelenlegi ingatlan és minél jelentősebb értéknövekedés következik be a lakásbővítéssel) vagy annak jövendőbeli értéke alapján.
  4. A lakásbővítési hitelt a bankok ún. előfinanszírozási formában adják. Ez annyit jelent, hogy előre adják oda a pénzt és utólag kell Önnek leigazolnia azt, hogy bővítésre fordította a lakásbővítési hitel teljes összegét.
  5. A lakásbővítés építési engedély köteles munkákat jelent, a jogerős építési engedély benyújtása ezért minden bank esetében a kölcsön igénylésének előfeltétele.
  6. Fontos, hogy a lakásbővítési hitel összege nem haladhatja meg a költségvetésben szereplő lakásbővítési összköltséget.
  7. Maga a folyósítás az építési hitelhez hasonlóan szakaszos, azaz több részletben adja oda a bank, ahogy halad előre a lakásbővítés.
  8. Lakásbővítési támogatás esetében feltétlenül szükséges számlával igazolnia a munkák, ill. anyagok egy bizonyos részét.
  9. Szinte minden banknál jellemző egy bizonyos rész (a lakásbővítési hitelösszeg 5-10%-a) visszatartása a hitelösszegből, melynek folyósítására csak a jogerős használatba vételi engedély bemutatásakor kerül sor.

Akkor miért ajánlják a fiókok lakásbővítésre elsősorban a szabad felhasználású hiteleiket?

Ezt elsősorban tőlük kellene megkérdezni, mi mindenesetre összegyűjtöttünk pár lehetséges okot:

  1. Mert az adott bankban nincsen más, csak szabad felhasználású hitel ilyen esetekre. Általában ez a helyzet, ezen ne lepődjön meg, ha érdeklődni kezd!
  2. Jóval egyszerűbb a dokumentációja, hiszen a lakásbővítési hitelhez minden olyan plusz dokumentumot is le kell adni, mint amit egy építési hitelhez (pl. jogerős építési engedély, tervdokumentáció, költségvetés stb.), a szabad felhasználású jelzáloghitelnél ezek mind kimaradhatnak.
  3. Nem ismerik eléggé a fiókban. Még azokban a bankokban is sokszor találkoztunk azzal a gyakorlattal, hogy inkább ajánlották a szabad felhasználású hitelüket, mint a lakásbővítési célú hitelt, mert nem ismerték eléggé.
  4. Vagyis a negyedik ok, hogy elég ritka a gyakorlatban.

Miért érdemes Önnek mégis kifejezetten lakásbővítési hitelt keresnie?

Erre többféle okot is fel tudunk sorolni:

  1. erre a célra elérhető lakásbővítési támogatás forma is, azaz alacsonyabb jóval a kamat. Ez igaz akkor is, ha a támogatott formát valami miatt nem tudja igénybe venni és piaci kamatozású lakáscélú hitelből tudják a lakásbővítést Önnek megfinanszírozni.
  2. ha szabad felhasználású hitellel oldja meg, akkor elesik a lakástakarékok révén elérhető állami támogatástól is.
  3. nagyobb összeget tud felvenni a várható érték alapú finanszírozás miatt.

Milyen formákban valósulhat meg a lakásbővítés?

A lakásbővítés kivitelezés szempontjából az alábbi módokon történhet:

  1. szervezett kivitelezés, ahol az Ön megbízása alapján kivitelező cég végzi a munkálatokat. A megbízás történhet a teljes építési munkálatokra, valamint csak egyes részmunkálatokra vonatkozóan is.
  2. házilagos kivitelezés: az építési munkálatokat Ön végzi el (nem vásárolt szolgáltatás).
  3. vegyes kivitelezés: a szervezett és a házilagos kivitelezés együttes alkalmazása.

Hasznos tudnivalók hitelfelvétel előtt