Szociálpolitikai kedvezmény, ill. lakásépítési támogatás

>

Az alábbi tartalom 2015. év végéig volt érvényes. Tekintettel a támogatásokkal kapcsolatos kormányzati módosításokra, a frissítés folyamatban van. Addig is a támogatásokkal kapcsolatos pontos információk az alábbi honlapon megtalálhatóak: www.csalad.hu .

A szociálpolitikai kedvezmény (régi nevén: szocpol) meghatározott feltételekkel a központi költségvetésből nyújtott vissza nem térítendő állami támogatás, tehát olyan pénz, amit nem kellett visszaadni. Nagy előnye volt, hogy a bankok lakásvásárlási hitelnél vagy építési hitelnél önerőként fogadták el. Szintén jellemzője volt, hogy a szocpolt biztosító, a Magyar Államkincstár javára bejegyzett jelzálogjogot maguk előtt is elfogadták a finanszírozó bankok, így egyszerre lehetett kedvező feltételekkel vissza nem térítendő tőkéhez és lakáshitelhez is jutni.

2009-ig széles körben lehetett igénybe venni a régi szociálpolitikai támogatást, de akkor a költségvetési megtakarítási kényszer folytán megszűnt. 2012-ben azonban a kormányzat ismét bevezetett egy hasonló támogatási formát, amit immáron lakásépítési támogatásnak hívnak, de ne tévessze meg a neve, vásárlásra is lehet igényelni. Bevezetésének célja a lakáspiac élénkítése, a lakásépítések 80 éves mélypontról való elmozdítása és a lakáscélú beruházási kedv növelése volt. Még túl sok adat nem jelent meg arról, hogy mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mindenesetre egy ideje napirenden van már az egész lakásépítési támogatási konstrukció jelentős mértékű átdolgozása, a korábbi szocpol további módosítása, ami arra utal, hogy a kormányzat nem elégedett a bevezetés óta eltelt pár hónap eredményeivel.

A 256/2011. számú kormányrendeletben olvashatók a 2012. január 1-től hatályos lakásépítési támogatás részletei.

Hasznos tudnivalók hitelfelvétel előtt