Hogyan lehet lakásépítési támogatást igényelni?

Az alábbi tartalom 2015. év végéig volt érvényes. Tekintettel a támogatásokkal kapcsolatos kormányzati módosításokra, a frissítés folyamatban van. Addig is a támogatásokkal kapcsolatos pontos információk az alábbi honlapon megtalálhatóak: www.csalad.hu .

A lakásépítési támogatást olyan pénzintézettől tudja igényelni, amelyik ennek a támogatási formának a forgalmazására az állammal (az illetékes miniszterrel és a kincstárral) szerződést kötött. Akár meglepő, akár nem, a legtöbb banknál nem lehetett ilyen támogatást igényelni 2012-ben és még 2013 elején sem.

Gyakran kapjuk kérdésként, hogy igényelhető-e ilyen lakástámogatás lakáshitel nélkül is vagy csak azzal együtt? Természetesen igényelhető, de ilyenkor ki kell fizetnie az értékbecslési díjat, valamint a helyszíni szemle díját. Ezeken felül a bank ebben az esetben a kért összeg 1,5%-át, max. 30.000 Ft-ot elkérhet bírálati díj címén. Ha azonban hitelt is igényel mellé, akkor semmilyen díjat nem számíthat fel Önnek ezen lakásépítési támogatás folyósításáért a pénzintézet.

A lakásépítési támogatásra való jogosultság megállapítása esetén a hitelintézet a lakásépítési támogatás nyújtásáról szerződést köt Önnel. Fontos szabály, hogy ha megfelel a jogszabályban meghatározott feltételek mindegyikének, akkor a bank nem tagadhatja meg Öntől ezt a támogatást, feltéve, hogy vele párhuzamosan nem igényel tőle kölcsönt. Ez magyarul annyit jelent, hogy kölcsön nélkül a feltételek teljesítése esetén a támogatás alanyi jogon, mindenkinek jár, mert nem kell hitelképességet vizsgálni. Ezzel szemben lakáshitel vagy építési hitel igénylése esetén a bankra van bízva, hogy jóváhagyja-e a kölcsönkérelmét vagy nem, s még csak indokolni sem köteles döntését.

Hasznos tudnivalók hitelfelvétel előtt