Utófinanszírozás

Az alábbi tartalom 2015. év végéig volt érvényes. Tekintettel a támogatásokkal kapcsolatos kormányzati módosításokra, a frissítés folyamatban van. Addig is a támogatásokkal kapcsolatos pontos információk az alábbi honlapon megtalálhatóak: www.csalad.hu .

Nagyon fontos szabály az Ön számára, amikor az építkezés várható pénzügyi lefolyását tervezi meg, hogy az állami lakásépítési támogatást a szocpoltól eltérően csak a legvégén, minden más forrás, beleértve az esetleges banki kölcsönt is, felhasználása után kaphatja meg, s akkor is csak utólag! A régi szocpolnál ez fordítva volt, előbb utalták, mint a bankhitelt. Ráadásul a lakásépítési támogatás teljes összegét is csak akkor kapja meg, amikor bemutatta a jogerős használatbavételi engedélyt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Önnek rendelkeznie kell annyi pénzügyi tartalékkal az építkezés végén is, amiből teljes egészében finanszírozni tudja a felvenni kívánt támogatás összegét, hogy aztán utólag visszakaphassa azt. Építkezésnél ráadásul számítson arra is, hogy esetleg szakaszosan, az előírt készültségi fokok elérését követően juthat csak hozzá.

Vásárlásnál más a helyzet, ott egy összegben utalja a bank a teljes támogatás összegét.

Hasznos tudnivalók hitelfelvétel előtt