Szabad felhasználású hitel

Mitől szabad felhasználású ez a fajta jelzáloghitel?

Leginkább attól, hogy a jelenlegi hazai szabályozás szerint tényleg semmilyen konkrét hitelcélt nem kell megjelölnie, ha ilyen hitelt igényel. Ausztriában például véget vetettek ennek a szabadságnak, mert ott csak meghatározott célra lehet jelzáloghitelt igényelni azok után, hogy néhányan elkaszinózták pillanatok alatt a családi vagyont.

Annak ellenére, hogy teljesen kötetlen, tehát valóban szabad felhasználású az e célra felvett hitel felhasználása, mégis van pár jellemző mögöttes hitelcél:

  1. vehet belőle tartós fogyasztási cikket (autót, yachtot stb.), ha érdemesebb szabad felhasználású hitellel finanszíroztatnia azt, mint kifejezetten a vásárlásra felvett hitelből
  2. felhasználhatja rosszabb kondíciójú hitelek kiváltására
  3. fel is újíthatja belőle a lakását, amennyiben annak felújítás előtti értéke elég a kért hitelösszeghez
  4. végül az is gyakori, hogy önerőként szolgál egy másik ingatlan megvásárlásához.

Bár tartalmilag és feltételeiben a szabad felhasználású hitellel azonos, megnevezésében a legtöbb bankban valamilyen fantázianéven fut ez a hiteltípus, úgy mint személyi kölcsön ingatlanfedezettel, jelzáloghitel stb.

Miben különbözik a szabad felhasználású hitel a többi jelzáloghiteltől?

A szabadfelhasználású hitel esetében:

  1. a szabadfelhasználású hitel esetében kötetlen a hitelcél
  2. a szabadfelhasználású hitel kamata kivétel nélkül mindenhol magasabb, mint ugyanazon bank lakáshiteleinél
  3. a kamatkülönbség néhol csekély, 0,5%/év, máshol viszont jelentős is lehet, a szabadfelhasználású hitel kamata akár évi 5%-al is magasabb lehet
  4. a szabadfelhasználású hitel esetében általában alacsonyabb a finanszírozási hányad, azaz ugyanazon ingatlanra lakáscélra többet tud felvenni, mint szabad felhasználású célra
  5. a szabadfelhasználású hitel esetében a fedezeti oldalon emiatt előfordulhat olyan eset, hogy megvenni még tudná bankhitelből az adott ingatlant, de szabad felhasználásút nem kapna rá sehol sem, mert az elfogadható fedezetek köre is jóval szűkebb
  1. ugyanígy igaz az is, hogy jövedelem oldalon szigorúbban számolnak a bankok, mint lakáscélú hiteleknél, emiatt ugyanazon hitelösszeghez nagyobb jövedelmet kell igazolni a szabad felhasználású hiteltípusnál
  2. szintén gyakori, hogy a szabadfelhasználású hitel rövidebb futamidőre adják, mint a lakáshitelt
  3. néhány bank, főleg akkor, amikor éppen nem teng túl benne a hitelezési kedv, kifejezetten tartózkodik szabad felhasználású hitel nyújtásától, amit leginkább a magasra emelt kamattal jelez
  4. a szabadfelhasználású hiteltípusnál semmilyen támogatott hitel forma nem létezik
  5. végül fontos sajátossága, hogy a más banktól elhozott lakáshitelek jellemzően jogi szempontból szabad felhasználásúnak minősülnek a hitelkiváltást követően
  6. dokumentációját tekintve a szabad felhasználású jelzáloghitel a legegyszerűbb hitelfajta, hiszen nincsen adásvételi, építési engedély, jellemzően hitelmúlt sem, amit dokumentálni kellene.

Tudjon meg még többet a szabad felhasználású hitelekről:

Másra van szüksége? Nézze meg a többi elérhető hitel típust is!

Hasznos tudnivalók hitelfelvétel előtt