Hogy működik a támogatott lakáshitel?

Az alábbi tartalom 2015. év végéig volt érvényes. Tekintettel a támogatásokkal kapcsolatos kormányzati módosításokra, a frissítés folyamatban van. Addig is a támogatásokkal kapcsolatos pontos információk az alábbi honlapon megtalálhatóak: www.csalad.hu .

A támogatott lakáshitelt ugyanúgy a bankoknál lehet igényelni, mint a nem támogatott, piaci lakáshiteleket. Tehát nem az államtól, nem az önkormányzattól, pedig benne van az állami támogatás. Ez azért van így, mert a bankok foglalkoznak hitelezéssel és ennek részeként forgalmazzák a támogatott lakáshiteleket is. Önnek ezzel kapcsolatban annyi plusz teendője lesz csupán, amennyiben ilyen, támogatott hitelt szeretne, hogy az ehhez előírt plusz feltételeket is teljesítenie kell a kiválasztott bankban. Amikor pedig már megkapta, akkor semmi többet nem kell tennie az állami támogatásért, mert Ön azt automatikusan megkapja, egyszerűen csak kevesebbet kell fizetnie a támogatott lakáshitel terheiként, mint amennyit egy normál hitelért fizetne.

Bármelyik bankban lehet forintalapú, támogatott lakáshitelt igényelni?

Nem. Támogatott hiteleket csak azoknál a bankoknál lehet megigényelni, amelyek leszerződtek ennek forgalmazására a kormányzattal. Meglepő módon kevés ilyen van, mindössze néhány nagyobb, ismertebb bank tartja ezeket a lakáshiteleket a kínálatában. Ez valahol érthető is, hiszen sokan nagyon megégették magukat az elmúlt években és egyszerűen sem szándékuk, sem erőforrásuk nem volt arra, hogy az ezekhez szükséges fejlesztéseket, oktatásokat stb. elvégezzék.

Mik a jelenleg elérhető támogatott lakáshitelek legfontosabb jellemzői?

Az elérhető kamattámogatások rendszere sokaknak – hosszas utánajárást követően is - átláthatatlannak tűnhet: eltérő hitelcélra, más és más hiteligénylési feltételeket határoznak meg a kormányrendeletek. Bevalljuk, mi is elővesszük minden lakáshitel ügyletnél ezeket a jogszabályokat, mert annyi mindenre oda kell figyelni az előkészítés során.

Az igényelhető összeg területén, és a kamattámogatás mértékét tekintve is különböző az - egyszerűsítve csak - ,,régi” és az ,,új” kamattámogatott kölcsön.

2013-tól a lakásbővítés is a támogatással finanszírozható lakáscélok közé tartozik, és mindemellett államilag támogatott lakáshitelek között új a ,,Nagykorú személyek kamattámogatott korszerűsítési lakáskölcsöne”.

Különbség van a bankok között a tekintetben is, hogy melyik támogatott hitel érhető el náluk. Van olyan, amelyiknél szerepel mindkettő a palettán, de van, amelyik pl. csak a ,,régit” kínálja, és azt is csak bizonyos hitelcélra.

Az alábbi táblázatban foglaltuk össze a jelenleg elérhető támogatások rendszerét.

A táblázatot követően hitelcélokra bontottuk az állami kamat támogatások fajtáit, ahol azok jellemzőit, feltétel rendszerét mutatjuk be.

Kamattámogatott forinthitelek összehasonlítása
Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne (Régi) Otthonteremtési kamattámogatásos kölcsön (Új)
Milyen lakásra vehető igénybe? Új Új / Használt
Új lakás max. bekerülési költsége (ÁFA-val, telekár nélkül) Budapesten és megyei jogú városokban: 25 millió Ft
Egyéb településen: 20 millió Ft
30 millió Ft
Használt lakás max. vételár - 20 millió Ft
Új lakás max. igényelhető kölcsön Budapesten és megyei jogú városokban: 12,5 millió Ft
Egyéb településen: 10 millió Ft
15 millió Ft
Használt lakás max. igényelhető kölcsön - 10 millió Ft
Kamattámogatás időtartama 20 év 5 év
Kamattámogatás mértéke jogszabályban előre meghatározott fix arányú jogszabályban előre meghatározott fix arányú
Életkori határ max. 1 gyerekeseknél 35 év -
Életkori határ min. 2 gyerekeseknél 45 év -
Igénylési határidő amíg a rendelet hatályos amíg a rendelet hatályos
Vonatkozó kormányrendelet 134/2009. (VI. 23.) 341/2011. (XII. 29.)

Hasznos tudnivalók hitelfelvétel előtt