Lakásbővítés kalkulátor

Mielőtt bármit is kalkulálna magának a hitelpiacon, olvassa el a „Mi a gond a kalkulátorokkal?” című tanulmányunkat. E pontban most csak a lakásbővítési hitellel kapcsolatos eltérésekre térünk ki.

Tekintettel arra, hogy a lakásbővítés a lakáshitelek családjába tartozik, ezért általában a lakásvásárlási hitelekkel azonos feltételekkel lehet hozzájutni, vagyis amit lakásvásárlási célra számol a kalkulátorokkal, az meg fog felelni a lakásbővítési hitelnél is. Mégis van néhány fontos eltérés, amit érdemes tudnia, ha lakásbővítési célra keres hitelt:

1. Eltérések a piaci és támogatott hitelek között

Mivel vannak piaci és támogatott hitelek is erre a célra, először is azt érdemes megnéznie, hogy a támogatott hitel feltételeinek megfelel-e? E célra a támogatott hiteleken belül az Otthonteremtő hitel jöhet szóba. 2013. elején erre a célra alig akadt bank, amelyik forgalmazta az Otthonteremtőt, így hiába teszi ezt lehetővé a jogszabály, a legtöbb bankot hidegen hagyta ez a téma idáig. Ön azért legyen ennél akkurátusabb, mert akár több millió Ft kamatkülönbséget is megnyerhet a támogatott fajtával. Pont emiatt elég sokat kell keresgélnie ahhoz, hogy ilyen hitelt támogatott formában egyáltalán bárhol is kalkulálni tudjon, pedig létezik…

2. Bővítésnél fedezeti oldalon a várható forgalmi értékkel kell számolni.

A másik fontos különbség. hogy a bővítéssel létrejövő nagyobb ingatlan azon várható forgalmi értékével számoljon, amelyet a beruházás eredményeként értéknövekedéssel elér. Vagyis ha most pl. az ingatlana 10 millió Ft-ot ér, de a felújítással 2 millió forintnyi értéknövekedéssel számol, akkor 12 millió Ft-os várható fedezeti értékkel kell kalkulálnia.

3. Honnan tudhatom ingatlanom jelenlegi forgalmi értéket?

Javaslatunk, hogy óvatosan becsülje meg mindkét értéket a mostani ingatlanpiaci környezetben. Főleg azért, mert az Ön elképzelése az ingatlan jelenlegi forgalmi értékéről erősen eltérhet annak tényleges forgalmi értékétől, tehát amennyiért záros határidőn (6 hónapon) belül el tudná azt adni, hiszen elképzelése nem méretik meg a piacon, valós vevőjelöltekkel szemben. De ha szétnéz körültekintően internetes portálokon vagy felhív pár környékbeli ingatlanost, akkor be tudja lőni az értékét.

4. És mennyi legyen a várható forgalmi érték?

Amennyiben meghatározta a jelenlegi forgalmi értéket, akkor már csak azt kellene megbecsülnie, hogy a bővítés utáni érték mennyi lesz. Minden bizonnyal van egy tervezett költségvetése a bővítésre. Fontos tudnia, hogy nem szabad mechanikusan az ebben szereplő összeget hozzáadnia az ingatlan jelenlegi forgalmi értékéhez. Hogy miért? Nos azért, mert lehet, hogy a bővítéssel egyúttal korszerűsíti ill. felújítja azt, emiatt a jelenlegi rész értéke is emelkedik, s természetesen hozzájön az új rész értéke is. De fordítva is igaz lehet: attól, hogy pl. 1,5-szeresére nő a nettó lakóterülete, egyáltalán nem biztos, hogy az ingatlana forgalmi értéke is a 1,5-szeresére növekszik. Pont ezért szükséges ilyenkor különösképpen az értékbecslés, mert erre nincsenek egyértelmű szabályok. Vagyis a tanácsunk az ebben az esetben, hogy nézze meg, milyen tartalmú lesz ez a bővítés, lesz-e benne felújítás, korszerűsítés is, s ezek alapján próbálja meg megbecsülni a bővített ingatlan várható értékét.

Ha tehát megbecsülte a fedezetül szolgáló ingatlana várható forgalmi értékét, akkor lesz érdemes nekiállnia előzetesen kikalkulálnia a hitelének összeget és törlesztőjét. Ezen várható forgalmi érték maximum 75%-ával számoljon hitelösszeget, de legyen e téren inkább óvatosabb, mert könnyen lehet, hogy a bank ennél kevesebbet fog tudni adni ingatlanára.

A kalkulátorok használata és hitelessége kapcsán minden esetben fontos tudnia, hogy az itt kapott eredmények erősen tájékoztató jellegűek, mivel akár egy adott hitel kondícióit, akár egy ügyfél hitelképességét bankonként más és más paraméterek határozzák meg, plusz amit ma számol, szinte bizonyosan más lesz már holnap, hiszen a legtöbb hitel kamata ma már valamilyen piaci kamatlábhoz kötött, aminek az a sajátossága, hogy a részvényárakhoz hasonlóan folyamatosan mozgásban van.

Egy pontos hitel kalkuláció összeállításához sok-sok tényező (kb. 30-40 adat, paraméter) vizsgálandó. Több bank az árazását sávosan alakítja. Ez annyit jelent, hogy az Ön, mint leendő ügyfél minősítése és a fedezetértékelés eredményeként határozza meg, hogy milyen kondíciójú hitelt ajánl Önnek. Ebből is adódik, hogy a hitel kalkulátorok egyik nagy csapdájába könnyen belesétálhat, mert azok általában a legkedvezőbb piaci vagy támogatott kamattal számolnak, és mire az ügye eljut egy, a bankot is kötelező érvényű ajánlathoz, óriási lehet a legelőször Ön által kalkulált és a valós törlesztő részlet közötti különbség. Emiatt is rendkívül fontos az előzetes kalkulációk, majd a végleges ajánlatok áttekintése is kellő hozzáértéssel.

Ismerje meg alaposabban a lakásbővítést!

Kérdés esetén vegye fel hitelközvetítői irodánkkal a kapcsolatot!

Másra van szüksége? Nézze meg a többi elérhető hitel típust is!

Hasznos tudnivalók hitelfelvétel előtt